Először arról beszélgetünk, hogyan segítheti a sportpszichológia a sportágválasztást, most lépjünk eggyel tovább, és nézzük meg, ha már választott a gyermek és rendszeresen sportol, miért olyan fontos sportpszichológiai szempontból, hogy a sportoló gyermek-szülő-edző kapcsolati háromszög harmonikus legyen? Beszélgetőtársam ismét Kovács Krisztina, sportpszichológus.
Ahhoz, hogy egy gyermek motivációját a leginkább fenn tudjuk tartani, nagyon fontos, hogy a három szereplő, a sportoló gyermek, a szülő és az edző jól megtalálja a közös hangot. Nézzük meg elsőként a szülő bevonódásának lehetséges verzióit.
Létezik az a szülő, aki nagyon kevéssé van jelen a gyermek sportéletében, nem vagy nagyon-nagyon ritkán megy el versenyre, nem érdeklődik a gyermeke sportolása iránt, ami nagyon veszélyes lehet a gyerkőc életére nézve, hiszen úgy érezheti, hogy a szülei számára egyáltalán nem fontos az, ami neki a szív szerelme. Ez azért is lehet problematikus, mert ha viszont – a megszokottól eltérően – néha-néha mégis elmegy egy versenyre, azt a gyerek stresszként fogja megélni, hiszen nem szokta meg a szülő jelenlétét. Tehát mind a gyermek motivációja, mind az elkötelezettsége, mind a teljesítménye szempontjából fontos hogy a szülő jelen legyen, de hogy mennyire legyen jelen, az egy másik szint. Ugyanis, hogy ha például túlzottan aktívan részt vesz benne, például nemcsak, hogy minden egyes versenyen részt vesz, de aktívan kommunikálja is, mindig szakmai megjegyzést fűz a gyermeke teljesítményére nézve, minden egyes edzésre beül, az autóban hazafelé és otthon is a sport, illetve a gyermek sportteljesítményének a kritizálása a téma, akkor jogosan merül fel a kérdés a gyermekben, hogy valójában mi érdekli a szülőt valójában? Ő, vagy csak az általa nyújtott teljesítmény, amire szülőként büszke lehet. Ez a fajta szülői elvárás kényszert, akár erős teljesítménynyomást okozhat a gyerekben, mely a motivációját fogja csökkenteni.
Egy edző tudja befolyásolni a szülői bevonódást, jelenlétet?
Persze. Az edző tudja leginkább segíteni a szülőket abban, hogy a gyermekük életében a legideálisabban legyenek jelen. A kevésbé bevonódó szülőknek tud olyan feladatokat ajánlani – hogy például ő vigye a gyerekeket a versenyre, legyen ő a gyerekek üdítőéért a „felelős”, írjon egy beszámolót a meccsről, legyen ő a fotós – ami által „kénytelen” lesz jelen lenni a szülő és ez által a gyerek máris jobban fogja érezni magát. Vagy egy másik példa, ha az edző, megdicséri a gyermek teljesítményt és kéri, hogy mondja ezt el a szüleinek is és kérdezze meg, ők milyennek látták a pályán? – így a szülőből is kikényszeríti az elismerést, a hozzászólást, hogy egyáltalán kommunikáljanak a sportról, amit lehet, hogy a szülő nem tart fontos témának, de a gyerek életében ez nagyon lényeges, hiszen igényli a szülői érdeklődést.
Mi a helyzet azoknál a szülőknél, akik túlságosan bevonódnak és szinte már másodedzőnek tartják magukat?
Ez a nehezebb falat. Nagyon érzékeny kérdés, hiszen az edző úgy érezheti, hogy az ő szakmai munkájába akarnak beleszólni. Megtalálni a kulcsot a szülőkhöz, megtalálni azt a hangot, ami megadja a szülőnek a kellő információt, de nem ad mindig jelenlétet a sportban, az nagyon nehéz. A szülő információéhes, a szülő is pont azt akarja, mint az edző, hiszen a cél közös, hogy a gyerek sikeres, motivált legyen, jól teljesítsen, ha viszont nem találják meg a közös hangot, és emiatt súrlódások és feszültségek vannak kettejük között, annak csak a gyerek ihatja meg a levét.
A szülők számára azért elképesztően nehéz feladat lehet, hogy minden fenntartás nélkül rábízzák a gyereküket egy edzőre.
Igen. Ezért nagyon fontos, hogy a sportágválasztásnál vagy egyesületválasztásnál nézzék meg a szülők az edzőt, beszélgessenek szülőtársakkal, igyekezzenek feltérképezni, hogy milyen szakmailag és milyen emberileg, hogy valóban rá tudják-e bízni a gyermeküket. Viszont ha már egyszer átadták a szülők a gyermeket az edzőnek, akkor az ő sportszakmai felelősségük csökken, innentől kezdve ez a szakmai munka az edzőé és ezt a szülőknek el kell fogadniuk. A gyereknek nagy nehézséget okozhat, ha két oldalról kapja az instrukciókat, pláne ha ezek ellentétesek egymással, ha jön egy utasítás az edzőtől, akire hallgat a gyermek és szakmailag is elismer, és jön egy másik utasítás a szülőtől, akit szintén tisztel, és szeretne neki is megfelelni, akkor ez összeegyeztethetetlen lesz, és biztos, hogy zavar keletkezik a „készülékben”. A gyerkőc a pályán össze fog kavarodni. Ha már a szülők átadták a gyereket az edzőnek, akkor már csak egyféle instrukciót, információt szabad, hogy kapjon. A szülőnek meg kell értenie, hogy az edző a karmester, hiszen egy hangversenyen sem szólhat bele a hallgatóság a zenészek játékába.
Jelen lenni, kommunikálni, de csak annyi információt adni, ami elégséges, de nem többet, annak a szintnek a megtalálása kiemelten fontos, ez a legfontosabb abban, hogy a gyerek motivált legyen és a sportoló- szülő-edző háromszög ideálisan működjön.
Szöveg: Koós-Lukács Tímea - 2016.05.17 /Sportagválasztó blog/
Comments